2017. július havi bejegyzések

Napi Tarot üzenet | 2017. augusztus 1. | Nórától

Tanulj meg élni a lehetőséggel!

Mai lapjaink: a Papnő (II), a Szerencsekerék (X), az Uralkodónő (III)

Képek: Dimenzió Tarot

 Tanulj meg élni a lehetőséggel, mert minden lehetőség csak egyszer adatik meg. Ami holnap jön, az már egy másik lehetőség. Ha teljes életet akarsz élni, akkor itt kell lenned a jelenben. Ne azon törd a fejedet, hogy “mi lett volna, ha…” azon meg végképp ne, hogy “mi lenne, ha…”
Ne repülj el a távoli jövőbe, s a múltba se. Ne tölts túl sok időt jövőd tervezésével, hisz sokszor ezzel csak félelmet generálsz magadban és magadnak. Ne élj mások elvárásai szerint, úgy élj, ahogy az számodra öröm. Most.
Töltsd az idődet a jelenben, és fogalmazd meg, hogy jó neked itt lenni, most élni, ebben a pillanatban levegőt venni. Lehetsz boldog és lehetsz boldogtalan. A világ egyszerre szörnyű és csodás. A lehetőség mindenkiben ott van arra, hogy azt kezdjen az életével, amit csak akar. Tőled függ, merre indulsz. Ha itt vagy a jelenben, akkor mindig jó döntést hozol, a hiba kizárva. Ne töltsd az idődet tétlenül. Jusson eszedbe, hány órát töltesz el haszontalan dolgokkal.

Légy szabad, urald a saját életedet, így pedig eljutsz oda, hogy megérted: a szabadság egyenlő a lehetőséggel. A lehetőség nem szerencse kérdése, hanem elhatározás kérdése.

Szeretettel kívánok remek napot, jó eredményeket:

Nóra


Bejelentkezés személyes konzultációra, hétköznap, normál munkaidőben:

Szatmári Nórához: + 36 (70) 311 6125

Tupi Évához: + 36 (20) 913 8141

Kérlek, like-old oldalunkat és oszd is meg, amennyiben elnyerte tetszésedet!

Napi Tarot üzenet | 2017. július 31. | Évától

Jelentéktelen dolgok nincsenek…

Mai lapjaink: a Főpapnő (II), az Ördög (XV) és a Csillag (XVII)

Képek: Árnyvilág Tarot

Néhány, a közelmúltban a „jelentéktelen” jelzővel illetett esemény ma elemi erővel csapódik vissza, immár nagy erejű, elemi érzéseket hozva magával. Csak kapkodod a fejed, igyekszel higgadt, nyugodt maradni, mert tudod, ez lenne az egyetlen jó megoldás. Nehéz dolgod lesz.

Kezdetben, a reggeli órákban még csend van benned, bölcsesség, ám a külvilágból érkező ingerek hatására nyugalmad falai repedezni kezdenek, majd hirtelen leomlanak.

Itt jegyezném meg, van, akinek az ellenállást kell megtanulnia ebből a helyzetből és van akinek azt, hogy meginogjon végre, mikor a kísértés megérkezik az életébe. Te melyik csoportba tartozol?

Akármelyikbe sorolod magad, tudd, a kísértés sosem a külvilágból származik. Belőled ered, elnyomott akarásaidból, mohóságaidból, elfojtott indulataidból táplálkozik. A külvilág, mint katalizátor működik.
Hát ne ellenállj, hanem értsd meg! Nézz magadba, honnan jön? Merre vinne tovább magával?
Mik azok a gondolatok, vágyak, melyek múlhatatlanul beleíródtak lelkedbe?

A Csillag lapja magába rejti a tisztán látás, tisztán érzés csodálatos képességét, így a nap vége felé lelked ismét elcsendesedik, zaklatottsága múlik, a kérdések helyére válaszok íródnak, megnyugszol.

Legyen boldog napod!

Szeretettel:

Éva


Eleve elrendeltetés vagy szabad akarat? Válassz! Katt ide!


Bejelentkezés személyes konzultációra, hétköznap, munkaidőben – ha szeretnéd végre saját kezedbe venni a sorsod:

Tupi Évához: + 36 (20) 913 8141

Szatmári Nórához: + 36 (70) 311 6125

Kérlek, like-old oldalunkat és oszd is meg, amennyiben elnyerte tetszésedet!

Hétvégi Tarot üzenet | 2017. július 29-30. | Nórától

Igenis jó dolog szeretve lenni!

Lapjaink: a Halál (XIII), a Nap (XIX) a Szeretők (VI)

Képek: Dimenzió Tarot

Mert minden éjjelt nappal követ.
Mert fény nincs árnyék nélkül.
Ahol van élet, ott lesz halál is.
Ami egyszer elkezdődött, az be is fog fejeződni.

Örök igazságok, melyeket nem kell magyarázni. Ha becsuksz egy ajtót, kinyílik egy másik. Aki alszik, képes lesz ébren lenni. Aki dolgozik, az el fog fáradni. A kerék forog körbe és körbe. A Nap mindig a középpontjában fog állni. Épp ezért…

Rágódás helyett a tetteké a főszerep. Mindig van választásunk. Olyan nem létezik, hogy csak egyetlen út van. Mindig van második lehetőség. Sőt, sokszor ezerfelé ágazhat az életünk, de a döntést mindig magunk hozzuk meg, mely irányba lépünk tovább.

Most biztosan tovább lépünk, – legyen bármiről szó. Munka, anyagiak, szerelem… Csak szeresd azt az élethelyzetet, ami megadatik. Mert abban ott lesz valami különleges, mely táplál, forrást biztosít, életben tart, támogat, feltölt és SZERET! A horizont kitágul. Te pedig fejlődsz és gyarapodsz. Ez biztos.

Szeretettel:

Nóra


Bejelentkezés személyes konzultációra, hétköznap, normál munkaidőben:

Szatmári Nórához: + 36 (70) 311 6125

Tupi Évához: + 36 (20) 913 8141

Kérlek, like-old oldalunkat és oszd is meg, amennyiben elnyerte tetszésedet!

Napi Tarot üzenet | 2017. július 28. | Évától

Ma hagyd el a járt utat a járatlanért!

Mai lapjaink: az Igazság (XI), az Akasztott (XII) és a Bolond (XXII)

Képek: Arany Tarot

Emlékszel még, milyen volt gyermekként csak pörögni és pörögni?
És milyen érzés volt, mikor megpróbáltál megállni és elindulni egy kiadós pörgés után?
Na!, a mai nap kicsit erre emlékeztethet… pörgésed igazságod keresésével indítod be, egyenes, tiszta válaszokat, állásfoglalásokat vársz… de vajon megelégszel –e a válaszokkal akkor is, ha azok nem a te igazságod tükrözik vissza? Nem, ma nem… keresel tovább.

Ebben a szédületben azután majd kénytelen leszel felismerni, hogy kétféle igazság még nem mindjárt hamisság, hiszen az igazságnak több megközelítése van. Nem támaszkodhatsz csak egy abszolút igazságra, mert az abszolút igazság egyenesen vezet az abszolút hibáig. Alakíts ki magadban új látásmódot! Feladataid ne próbáld erőből, küszködve megoldani! Tudom, nehéz, mégis türelemre, (meg)szokásaid felülvizsgálatára intelek.

Légy nyitott, cselekedj ösztönösen, előítéletektől mentesen!
Válassz szokatlan, új módszereket! Lepd meg magad!
Ma van a megrekedt dolgok újraindításának napja. Ébredj! Lehetőségeid korlátlanok.
Tarts ötletbörzét ebben a szabad, lebegős állapotban! Jegyzetelj, a sok őrült ötlet között ott rejtőzik majd sikereid kulcsa.
Ma hagyd el járatlanért a járt utat!

Merj gyermek lenni, merd a szürke hétköznapot gyönyörű színekkel megfesteni!
Legyen szivárványszínű a napod!

Szeretettel:

Éva


Eleve elrendeltetés vagy szabad akarat? Válassz! Katt ide!


Bejelentkezés személyes konzultációra, hétköznap, munkaidőben – ha szeretnéd végre saját kezedbe venni a sorsod:

Tupi Évához: + 36 (20) 913 8141

Szatmári Nórához: + 36 (70) 311 6125

Kérlek, like-old oldalunkat és oszd is meg, amennyiben elnyerte tetszésedet!

Napi Tarot üzenet | 2017. július 27. | Nórától

Ha annyira jó akar lenni, hát hadd legyen jó!

Mai lapjaink: a Mágus (I), a Kiegyenlítődés (XIV), a Szeretők (VI)

Képek: Dimenzió Tarot

Nézz magadba! Ez a legszebb ajándék, amit adhatsz. Magadnak. S talán másoknak is. Keresd a békét, a kifinomultságot, a nyugalmat – azaz a harmóniát, mely belőled fakad, nem pedig a külvilágban keresendő. Csak olvadj össze önmagaddal – mert te vagy az egyetlen igaz barátod.  Hagyd magad mögött a zajt, a békétlenséget, és keresd a csendet. A csendet, mely tisztít, ölel, és megláttatja veled a lényeget.

Csak vállald fel nyugodtan, ha nem vagy kíváncsi valamire vagy valakire. Az is válasz a problémáidra. Egyenlítsd ki a mérleg nyelvét, ne félj új útra lépni, s olyasmit felkutatni, amit régóta szeretnél megismerni.

Rálelni a belső békére, önmagadra, meghallani végre a saját gondolataidat akár azt is eredményezheti, hogy jelentős elhatározásra jutsz. Te és a terveid egyek vagytok, és csak közösen, együttes erővel hozhattok létre valami nagyszerűt.

Rajtad múlik mikor és mit teszel. Tégy olyat, ami hasznodra van.

Szeretettel kívánok remek napot, jó eredményeket:

Nóra


Bejelentkezés személyes konzultációra, hétköznap, normál munkaidőben:

Szatmári Nórához: + 36 (70) 311 6125

Tupi Évához: + 36 (20) 913 8141

Kérlek, like-old oldalunkat és oszd is meg, amennyiben elnyerte tetszésedet!

Napi Tarot üzenet | 2017. július 26. | Évától

Minden félelmünk ellenére, engednünk kell megtörténni a jót!

Mai lapjaink: a Császár (IV), a Hold (XVIII) és a Nap (XIX)

Képek: Arany Tarot

Nem kell tovább várakoznod!
Ma mozgásba lendülnek a dolgok, legyen meg a bátorságod, vesd bele magad a kalandba!

Határozott elképzeléseid vannak a mai napról? Terveket készítettél, időpontokat egyeztettél? Pontosan kiszámítottad lépéseid? Ne lepődj meg, ha semmi nem a jól megírt menetrended szerint alakul. Minden megtörténik a vártnál sokkal jobban! Te csak engedd!

Mai tanulnivalód az engedés, megengedés. Ahhoz, hogy ezt megtehesd kell némi önbizalom és hit. Bízni kell, elengedni a görcsös irányítást, tudni kell, hogy sorsod érted és soha nem ellened dolgozik.

Napsütötte, bizalmasságot, biztonságot adó nap a mai. Élvezd pozitív kisugárzásod előnyeit, élvezd másokra gyakorolt hatásod! A Hold lapja ugyan mutat némi belső bizonytalanságot, de helyzetéből adódóan rögtön fel is oldja a lelkedben rejtőzködve élő sötétséget, félelmeket. Félelmeiden legkönnyebben úgy lendülhetsz át, ha segítséget nyújtasz a rád szorulóknak , ha tanácsot adsz a tanácstalanul veszteglőknek. Élvezd sikereid, ne sajnálj semmi jót sem magadtól, sem másoktól!

Legyen derűs, kalanddal teli napod!

Szeretettel:

Éva


Eleve elrendeltetés vagy szabad akarat? Válassz! Katt ide!


Bejelentkezés személyes konzultációra, hétköznap, munkaidőben – ha szeretnéd végre saját kezedbe venni a sorsod:

Tupi Évához: + 36 (20) 913 8141

Szatmári Nórához: + 36 (70) 311 6125

Kérlek, like-old oldalunkat és oszd is meg, amennyiben elnyerte tetszésedet!

Napi Tarot üzenet | 2017. július 25. | Nórától

Feléledhetsz hamvaidból. Bármikor.

Mai lapjaink: a Halál (XIII), a Kiegyenlítődés (XIV), a Nap (XIX)

Képek: Dimenzió Tarot

Sokan vannak, akik küzdenek nap napot követve. Mást sem tesznek, csak küzdenek és harcolnak, küzdenek és harcolnak, küzdenek és harcolnak… véget nem érő örök ördögi körben.

Pedig az élet nem reménytelen! Nem kell a fájdalomnak szabad utat engedni, igenis meg kell látni egy átlagos napban is az örömöt. Nem kell eltorzulnia az arcoknak, meg kell látni egy szürke hétköznapban is a lehetőséget. Nem kell romhalmaznak látni a pillanatnyi helyzetet, mert van kiút, létezik megoldás, s ha nincs előtted épp egy ajtó, persze nyitva, téged hívva… hát akkor csinálj magadnak egy ajtót.

Ne adj teret másnak, csakis magadnak, a belső hangnak, a hitnek. Ezek összessége a legnagyobb aduász a kezedben.

Ma különösen igaz ez.

Merj a 19-re lapot húzni, és amikor a legnagyobb mélyponton vagy, ott is meg fogod találni a kiutat. Néha épp azért kell a gödör aljára lemenni, hogy onnan kijutva értékelni tudj mindent, amit ezután meg tudsz szerezni. Önerőből.

Szeretettel kívánok remek napot, jó eredményeket:

Nóra


Bejelentkezés személyes konzultációra, hétköznap, normál munkaidőben:

Szatmári Nórához: + 36 (70) 311 6125

Tupi Évához: + 36 (20) 913 8141

Kérlek, like-old oldalunkat és oszd is meg, amennyiben elnyerte tetszésedet!

Napi Tarot üzenet | 2017. július 24. | Évától

Nincs jó és nincs rossz döntés… határozz és haladj!

Mai lapjaink: a Szerelmesek (VI), a Remete (IX) és a Diadalszekér (VII)

Képek: Arany Tarot

Szédítő, kimerítő nap lehet a mai, döntéseidről és azok következményeiről mesél. Tudatosítsd magadban, nincs jó és nincs rossz döntés. Döntés van. Mikor határozol, legjobb tudásod szerint cselekszel. Megérlelt tapasztalatok, hosszú, ébren töltött éjszakák, sokszor hetekig történő latolgatás előzi meg döntésed. Megtörténhet, hogy döntéseidet a környezetedben élők meg nem értéssel, esetleg ellenségesen fogadják. Ilyenkor úgy érzed, magányos vagy, elszigetelődtél, fényed elhalványul… elcsendesedik a világ körülötted. Hagyd hatni ezt az állapotot, sok mindent megérthetsz ebben az elszigetelődésben. Ezek az értékes órák ma ráébresztenek arra, hogy nem állhatsz meg sajnálni önmagad… egyszerűen nem teheted meg!

Rázd meg magad! Rázd fel magad! Rázd le magadról a hamis, álszent viselkedésmintákat!

Ma azt kérem tőled, légy egészségesen önző! Szeresd magad, szeresd azt, aki meghozta a döntést benned! Egészségesen önzőnek lenni nem bűn, ma kötelesség! Hiszen akkor tudsz adni, ha nem keseregsz, akkor tudsz adni, ha megvan benned a lendület, az egyenletes akarat. Akarás, amely nem siet, így nem fárad el és nem áll meg, így nem kövül meg, mozgásban marad. Így teremthetsz egyensúlyt magadban szíved és örök elégedetlen elméd között.

Vállald döntéseid, vállald a változással járó feladatokat! Ne állj meg, haladj!

 

Éva


Eleve elrendeltetés vagy szabad akarat? Válassz! Katt ide!


Bejelentkezés személyes konzultációra, hétköznap, munkaidőben – ha szeretnéd végre saját kezedbe venni a sorsod:

Tupi Évához: + 36 (20) 913 8141

Szatmári Nórához: + 36 (70) 311 6125

Kérlek, like-old oldalunkat és oszd is meg, amennyiben elnyerte tetszésedet!

Hétvégi Tarot üzenet | 2017. július 22-23. | Nórától

Bátran élj! Bátran tanulj! Bátran szeress!

Lapjaink: az Akasztott (XII), a Főpap (V) a Szeretők (VI)

Képek: Dimenzió Tarot

Lépj ki a komfort zónádból. Itt és most. Megéri. Izgalmakkal teli hétvége ez, remek lehetőségekkel, ismerkedéssel, a tanulás és tapasztalatszerzés teljes tárházával.

Kivételesen szabad belelovalnod magad olyan elképzelésekbe, melyek lehetetlennek, megvalósíthatatlannak tűnnek. Ebből okulhatsz a legtöbbet, ez visz előrébb. Nézz bele a legbölcsebb tartalmú könyvekbe, érdeklődj az “öreg rókáknál”, mit és hogyan tettek meg a sikerekért. Kérj megoldókulcsokat olyan feladatokhoz, melyekkel egyedül nem boldogultál mostanság. Minden segítséget megkapsz, ha merész leszel és kérdezel. Mert az egyetlen hiba, amit ember ma önmagával szemben elkövethet az, ha nem kérdez, s válaszok nélkül nem fejlődik, nem lesz bölcsebb, okosabb, tanultabb.

Előre menj, felemelt fejjel, kíváncsiskodó szemekkel, a nyitottság érzésével, a befogadás képességével.

Szeretettel:

Nóra


Bejelentkezés személyes konzultációra, hétköznap, normál munkaidőben:

Szatmári Nórához: + 36 (70) 311 6125

Tupi Évához: + 36 (20) 913 8141

Kérlek, like-old oldalunkat és oszd is meg, amennyiben elnyerte tetszésedet!

Napi Tarot üzenet | 2017. július 21. | Évától

Szent pillanat, mikor láthatóvá teszed a láthatatlant!

Mai lapjaink: az Ördög (XV), a Császárnő (III) és a Főpapnő (Titok II)

Képek: Titkok ösvénye Tarot

Örülj a mai napnak! Szenvedélyt, élénkséget ígér.
Kedvező energiákkal bír, különösen a nők számára. Forgatagként van körülötted ma a játékosság, a kísértés, a teremtés és az aratás.

Ha teheted, menj ki egy kicsit a természetbe, ahol lelked és szellemed is feltöltekezhet. Akkor sincs nagy baj, ha ezt most nem teheted, hiszen ezek a friss energiák a hétköznapot is kalanddal, fénnyel és bájos muzsikával itatják át.

Vesd bele magad ebbe a varázslatba, mesélj ma sokat, engedd lelked táncolni, dalolni! Ma ne gondolkodj, inkább érezz! Oszd meg különös, valószerűtlen álmaid, tedd láthatóvá ez idáig láthatatlanságban rejtőzködő vad, színes képeid! Lásd meg belső világod tükörképét társad, barátod, gyermeked szemében! Lásd meg benne saját tökéletességed!

Ma könnyebb szeretnünk önmagunkat!
Használd ki ezeket az órákat, perceket, mikor megelégszel az élettel, mikor nem számon kérsz, nem rohansz… csak vagy! Ne feledd, ez a legfontosabb!

Legyen könnyed, boldog a napod! Minden napod!

Szeretettel:

Éva


Eleve elrendeltetés vagy szabad akarat? Válassz! Katt ide!


Bejelentkezés személyes konzultációra, hétköznap, munkaidőben – ha szeretnéd végre saját kezedbe venni a sorsod:

Tupi Évához: + 36 (20) 913 8141

Szatmári Nórához: + 36 (70) 311 6125

Kérlek, like-old oldalunkat és oszd is meg, amennyiben elnyerte tetszésedet!