Hétvégi Tarot üzenet | 2018. március 10-11. | Nórától

A szerencsétlenséget méltósággal kell viselni…

Lapjaink: a Főpap (V), a Sorskerék (X), a Torony (XVI)Képek: Két Ösvény Tarot

“Mindenben, ami bánatot okoz neked, jusson eszedbe a következő alapelv: nemcsak hogy nem szerencsétlenség, ami történt, hanem olyasmi, amit derekasan elviselni egyenesen szerencse.”

(Marcus Aurelius)

Amennyiben ténylegesen a kihúzott három lapot próbálom üzenetnek elfogadni – és ezt most szigorúan megteszem -, akkor kijelenthetem, hogy első nekifutásra nem tetszik a sorrend.  Ám, mindig azzal dolgozom, amit megkapok “kész anyagként”, hisz épp ez a lényeg. Ha így kell alakulnia a hétvégének, hát legyen, de akkor is hozzuk ki belőle a lehető legtöbbet. Mert szeressük azt, ami megtörténik bennünk, velünk és körülöttünk, mert fontos, és van mit tanulni belőle. Ha nem szeretjük azt, ami megtörténik bennünk, velünk és körülöttünk, akkor hagyjuk, hogy a körülmények uralkodjanak rajtunk, ne pedig mi azokon.

Mert mégiscsak igaz az a mondás, hogy a balszerencse mindig ahhoz érkezik, aki várja. Ám van ebben valami apró trükk: Amennyiben a szünetekben megleljük, aminek örülhetünk, akkor az egészet a magunk javára fordíthatjuk.

Lehetsz a pillanatnyi helyzetből kiindulva boldogtalan, egoista, dühös, igazságért kiáltó vagy épp kegyetlen, ez pedig éket ver közéd, valamint más emberek és a világ közé. Vagy az adott helyzetet megpróbálod higgadtan kezelni és szemlélni, s nem leszel boldogtalan, egoista, dühös, igazságért kiáltó vagy épp kegyetlen, ez pedig nem ver éket közéd, valamint más emberek és a világ közé.

Az a feladatod hogy a végsőkig bölcs Pap légy, aki a végtelennek tűnő zűrzavarban is meglátja az alagút a végén a fényt, s nemesen, méltón viseli az esetleges bajt, bármilyen ruhában érkezzék az. Elégedj meg azzal, ami ELÉG: Így örökké elégedett leszel, épp, mint most, ezen a hétvégén.

Szeretettel kívánok sok tisztánlátást hozó pillanatot erre a hétvégére:

Nóra


Bejelentkezés személyes konzultációra, hétköznap, normál munkaidőben:

Szatmári Nórához: + 36 (70) 311 6125

Tupi Évához: + 36 (20) 913 8141

Kérlek, like-old oldalunkat és oszd is meg, amennyiben elnyerte tetszésedet!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.